2016. december 10., szombat

Advent 2016 - Zselés szaloncukor házilag

Kísérletezgető kedvemben vagyok mostanában. A konyhaszekrényben pakolászva a kezem ügyébe került a bonbonkészítő szilikonos öntőformám. Akkor kezdtem gondolkodni, hogy a zselés szaloncukor talán nem is lehet olyan bonyolult házilag sem.
Rákerestem, és kismillió variációt találtam. (és ellenérveket is) Mivel túl sok minden nem kell hozzá (volt is itthon minden), így egy kisebb mennyiséggel próbát is tartottam.
Gyorsan lehet sikerélményt elérni, ha tényleg betartjuk a lépéseket. Én az alábbi receptet próbáltam ki:

Zselés szaloncukor hozzávalók:
1,5 dl 100 %-os narancslé (én facsartam, szűrtem)
3 púpozott tk zselatin
100 g étcsokoládé (minimum 70%-os)

Elkészítés:
Kis lángon melegítsük fel a gyümölcslevet, majd adjuk hozzá a zselatint, keverjük, amíg feloldódik. Folyamatos keverés mellett forraljuk fel a zselatint, forrástól számított 5 percig főzzük. Öntsük formába. Hűtsük ki, majd tegyük a hűtőbe. (kb 1 óra alatt teljesen megdermed) Amikor a csokit elkezdjük előkészíteni, vegyük ki a zselét a hűtőből, és a formákból is. (fontos, hogy ne legyen nagyon hideg a zselé) A legkritikusabb művelet következik. Gőz fölött megolvasztjuk a csoki 2/3-t. (a csokis tál ne érjen bele a vízbe, csak gőz olvassz a csokit, a víz ne legyen túl forró) A maradék csokit apró darabokra törjük. Amikor a 2/3 csoki megolvadt, hozzáadjuk a maradék aprított csokit is. Ekkor már ne gőzöljük. Addig keverjük, amikor a második adag csoki is elolvad. Ekkor lesz jó a csoki hőmérséklete. (kb kézmeleg) A leírások villára szúrt zselét ajánlanak, nekem ez nem jött be. (ha picit melegebb a csoki, az első próbálkozás megolvad, és magába szívja a csokit a zselé) Sütőpapírral bevont tálcán leöntöttem csokival (előtte az alját becsokiztam), és hagytam dermedni. Majd hűtőbe tettem, és a végleges formáját itt nyerte el.






Összességében azt mondom, hogy szépre elkészíthető a szaloncukor. Egyetlen zavaró tényező számomra, hogy nagyon magas az étcsoki tartalma (amit annyira nem szeretek, bármennyire egészséges). Lehet, ha tennék a zseléhez egy kis édesítőszert, nem nyomná el a csoki íze annyira a narancsét, mert nekem most kicsit karakteresnek tűnik a csoki.

1 megjegyzés:

  1. Lucky Club: The best online casino site with a no deposit bonus
    Lucky Club, a gambling site with a no deposit bonus, gives you luckyclub free spins no deposit, just like the regular bonus on the website.

    VálaszTörlés

LW

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...