2012. október 26., péntek

Advent - Vázlat még éppen időben

Hogy minden zökkenőmentesen történjen, és az ember lánya ténylegesen a szeretetre tudjon hangolódni decemberben, bizony néha egy-egy órát már most rá kell szánni a karácsonyi készülődésre. Ez alatt persze nem az októberben a hipermarketekben elhelyezett - illúzióromboló télapók - tárgyak nézegetését értem, hanem a vázlatos jegyzeteket, a rajzokat, és minden otthon fellelhető dolog leltárazását, amit nem kell beszerezni, de hamarosan szükséges lesz használni.


forrás: deviantart.com 
Az advent a fényekről, illatokról, meglepetésekről és leginkább az egymásra figyelésről szól.
Ehhez szükségünk lesz jó pár dologra, hogy minden biztosítva legyen.

Dekoráció
Adventi naptár
Menü
Programok
Ajándékok
és az egymásra fordított idő.

2012. október 23., kedd

Mindenszentek szerintem

Bármennyire is fájó az embernek egy hozzátartozója, vagy barátja elvesztése. Sajnos az élet természetes velejárója. Közeledik az egyik olyan napja - november 1. -, amikor megemlékezünk.
Töprengtem azon, hogy ezt a posztot elkészítsem-e, és nem lesz fura, ha leírom a saját szertartásomat ezzel kapcsolatosan.
Ahogy az már a többi posztból kiderült, szeretem egyedivé tenni a dolgokat. Úgy érzem, hogy akkor tudok méltón megemlékezni a szeretteimre, ha kicsit személyessé teszem a gyertyalángot, amit a temetőben értük gyújtok.
Ezért az idei gyertya beszerző körúton ilyen szemmel jártam az üzleteket. Találtam is egy jónak tűnő alkalmatosságot, amit szabadon lehet díszíteni.
A mintát nem szerettem volna túlzásba vinni, mert itt szerintem most a kevesebb több.
Az alábbi vázlatot, és vele együtt az üvegmatrica mintát készítettem. 



Ahogy írtam, egyszerű az elkészítése - bár nem biztos, hogy a domború felületen való festés volt a legszerencsésebb választás, de így legalább nem gyűrődött -, néhány üvegmatrica festék szín, és egy kontúr szükséges hozzá, és csak a képzelet szabhat határt annak, hogy mi kerül a mécsesekre. Én így érzem igazán személyesnek a megemlékezést.

2012. október 20., szombat

Nevezzük kreatív keksznek

Hogy miért ilyen fura a neve?
Mert interaktív élmény annak, aki adja, és annak is aki kapja.
A neten találtam egy nagyon ötletes elgondolást, hogy adjunk ajándékba sütit, ha épp már mindenkinek a fülén jön ki, de mégis lenne ilyen elképzelésünk. (pl karácsonykor)
Csomagoljuk a hozzávalókat egy üvegbe a recepttel (ami azért elég könnyen elkészíthető legyen), és egy sütikiszúróval. Kompakt, és egy kész sütinél mindenképp tovább eltartható.
Az egyik hozzávaló hiánya miatt még nem volt időm kikísérletezni (mert erre a recept nem tér ki), hogy mennyi üveghez elegendő, de mindenképp szeretném megosztani az ötletet.


Kreatív keksz

Hozzávalók üvegbe:
186,2 g liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
1/4 teáskanál
1 csésze hántolt zab (2,5 dl)
3/4 csésze m & ms (2,5 dl)
3/4 csésze félédes csokoládé chips
1/2 csésze barna cukor, csomagolt
1/2 csésze fehér cukor
1/2 csésze apróra vágott pekándió
1 cs vanilincukor

Hozzávalók tésztához:
250 g margarin
1 tojás

Elkészítés:
Melegítsük a sütőt max. hőfokra. Keverjük össze a száraz hozzávalókat egy nagy tálba. Adjunk hozzá tovább 250 g puha margarint, 1 habosra kevert tojást. Dolgozzuk össze alaposan. Kb 4 cm-es gombócokat készítsünk, és sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott sütőlapon nagyjából 10 perc alatt süssük készre.



Egyedi elgondolásként adhatjuk tréfás szülinapi ajándékként torta helyett.




forrás: itt

2012. október 11., csütörtök

DIY - Házi illatos öblítő

Említettem már többször, hogy szeretek mindenben próbálkozni, újítani. A kedvenc gasztro magazinom legújabb számát lapozgatva találtam egy érdekes ajánlást házi készítésű öblítőről.
Nem nyugodhattam, amíg ki nem próbáltam az alábbi receptet. Ha nagyanyáink mindent meg tudtak oldani természetes vagy kevésbé ártalmas módon, akkor miért ne próbálnám meg én is?

A recept a következő:



Hozzávalók
1 literes flakon
1 dl bio almaecet (aki nem érzékeny a szagára 10%-os étkezési ecetet is használhat)
9 dl víz
7 csepp narancs illóolaj
6 csepp jázmin illóolaj
2 csepp teafa illóolaj

Elkészítés

Öntsd a flakonba az egy deci alma ecetet és töltsd fel a flakont vízzel. Cseppents bele az illóolajokat és alaposan rázd össze. Az illóolajok kihagyhatóak természetesen, illetve változtatható a saját ízlésünkre. Allergiásoknak nem is ajánlom, hogy használjanak illót. Amit jó tudni: teafa olaj, gomba és baktérium ölő (zoknik) levendula olaj, nyugtató (ágyneműk) ánizs olaj, bolhákat és kullancsokat tartja távol (kutya, macska pokróc) Mi rengeteget mosunk, így ezt a nagy kiszerelést készítem, de nyugodtan lehet kisebbet is csinálni. Mondjuk 4,5 deci liter vízhez, fél deci ecet. 

Személyes tapasztalat
Átlagos szennyezettségű ruhákat ugyanolyan minőségűvé varázsol, mint más öblítők
Nem lesznek a törölközők sem kemények
Az illatukat nem tartják annyira, mint a nagyüzemi öblítők, viszont mosás és száradás után hamisítatlan tiszta illata van a ruháknak (még ha lakásban száradt is)
Sokadik mosás után sem tapasztalok ecetes szagot, inkább a mosószer és az illóolaj elegye érezhető
Ipari mennyiségben mostam autós takarókat, plédeket, és az öblítős mosás után tapasztalt "szinte szikrázik, mert van benne műszál" érzet helyett most teljesen semleges volt. Nem töltődtem fel tőle. Ami szerintem nem elhanyagolható!
+ tipp: az öblítőszeres flakont dekorálhatjuk kedvünkre

LW

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...