2012. november 30., péntek

Adventi készülődés - Mézeskalács és koszorú

Az előző bejegyzésben már megírtam a receptet, és a terveket. Most pedig ötletadónak szeretném megmutatni, idén milyen mézes szépségek készültek nálunk.
A koncepció abból indult, hogy szerettem volna mézeskalács házat készíteni. De hogy funkciója is legyen, sikerült összemosni a koszorút a házikóval, és született belőle egy mini mézes város.



Adventi készülődés - Adventi naptár

Sokféle módon megjeleníthetjük az idő múlását egy adventi naptáron. Én az idén élményekkel teli naptárt választottam. Menjünk ide-oda, készítsünk ezt-azt... és már itt is a karácsony.
A kártyákon szereplő ötleteket itt megtaláljátok. És az elkészítés sem tart tovább egy délutáni szieszta idejénél. Persze kicsit pepecselős, ha egyedül készítitek, de ha valaki besegít néhány apróbb folyamatban, akkor igazán hamar lehet végezni, és szerintem mutatós darab.
Több ötlet is felmerült az elmúlt időszakban adventi naptár gyanánt, de végül egy nem túl nagy beruházást igénylő, borítékokba csomagolt, évszámos vágott variáció mellett döntöttünk. Elvégre, ha már az ötlet az, hogy legyünk együtt, és legyenek élmények, akkor ne ott fulladjon ki, hogy napokig készítjük a kalendáriumot.

A készítés folyamat az alábbi:

Megterveztem a borítékot, és a számokat
 

Kiválasztottam a színeket, és kivágtam a borítékok alapját, felragasztottam a számokat


Majd az éleket meghajtogattam, és összeragasztottam a füleket


Száradás után találtam ki, hogy pontosan mire is rögzítsem a naptárat. Ha már narancs, akkor legyen teljesen hangsúlyos, és a szalag színe is harmonizáljon a borítékokkal. Valamint a felfüggesztést megoldandó kartonból vágtam ki színes számokat, ami a szalagok alapja lesz.





Nem egészen hétköznapi a díszítés, de annyira megtetszettek a cukor hópihék, hogy nem szerettem volna kihagyni a naptárnál sem, így a számokat néhány hópihével, és spirálként összetekert dróttal dobtam fel.

Már csak a rögzítés megtervezése maradt, amit gémkapocs+négyes fonásos labdákkal oldottam meg.



A sok-sok vagdosás, ragasztás, méretezés eredménye pedig ez az adventi naptár lett. Nektek hogy tetszik?


2012. november 29., csütörtök

Adventi készülődés - Adventi koszorú

Nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdtem el készülni az év szerintem legszebb - és okosan felkészülve a legstresszmentesebb - ünnepére.
Mostanra már készítettem narancsot, és előkészítettem dekorációs motívumokat. Viszont egy fő helyet elfoglaló elem még várat magára. Az adventi koszorú. Kicsit speciális nálunk az igény a "koszorúra". Legyen, de ne legyen koszorú alakú. Így készült néhány évvel ezelőtt mézeskalácsból, és most újra el szeretném készíteni. Mi is illene jobban a fahéj-narancs témájú dekorációhoz? Egy extra fahéj illatú koszorú. Hogy ne kelljen sietni, ma elkészítem a tésztát. Holnap pedig feldíszítem. És vasárnap az első gyertyát meg is lehet gyújtani.

Íme a régi koszorú:



És az új ötletek, amik közül még nem sikerült választani:





Valamint a recept:
Hozzávalók:
600 g liszt

150 g porcukor
2 ek mézes fűszerkeverék (fogyasztásra csak 1 ek)
1 tk szódabikarbóna
200 g olvasztott méz
1 tojás
250 g vaj

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és egy órára hűtőbe tesszük. Lisztezett gyúródeszkán nyújtjuk és tetszés szerinti formákat szaggatunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk és 180 fokra melegített sütőben 5-6 perc alatt megsütjük.

2012. november 24., szombat

Adventi készülődés - Még 30 nap

Kicsit olyan érzésem van, mint amikor régen az iskolában elkezdtük az Ó-IÓ-CIÓ... felrajzolását a táblára. Reggel rápillantottam a naptárra, és örömmel nyugtáztam, hogy 30 nap van karácsonyig.
Igazán jól jön most egy kis hangolódás. Egész nap a szokásos teendők mellett aláfestő zenének karácsonyi albumokat hallgattam. Elég jól sikerült a karácsonyra hangolódni. 





kép forrása: pinterest.com


Néhány ötlet:




Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra - Karácsonyi dal






2012. november 4., vasárnap

Adventi készülődés - Négyes fonás

A cím kicsit csalóka, mert a fonás csak egy eszköz egy ötlet megvalósításához. Viszont nagyon fontos eszköz!
Nem bonyolult a négyes fonás, csak elsőre tűnik annak.





Ahogy az ábra is mutatja, a lényeg az, hogy az egyik szálat mindig a mellette levő alatt húzzuk át, míg a másik oldalon épp ellenkezőleg, először felül, majd a következő szál alatt. Így alakul ki a kívánt minta, ami az alapja a gombócnak, amivel dolgozni fogok.
Ha sikerült begyakarolni a fonást, akkor a gombóc kialakítása már csak egy kis türelem, és "térhajlítás" kérdése. Nálam így nézett ki:

plaiting four

Az elkészült gombócokból pedig füzér, vagy külön-külön felrögzített sorminta fog készülni egy lépcső korlátjára a házon belül. Töménytelen variáció, és játék a színekkel, méretekkel variáció adódik. Ha elkészült a végeredmény, azt is megmutatom, de addig még jó pár ilyen labdát meg kell hajtogatnom.
Viszont arra bíztatok mindenkit, hogy próbálja ki, mert nem nehéz, viszont látványos eredményt lehet elérni.

2012. november 3., szombat

Adventi készülődés - Szárított narancskarika

Az idei év lesz az első, amikor szárított narancskarikákat készítek. Van róla elképzelésem, hogy miként is kellene, de jobbnak láttam utánanézni.
Igazából sok jó tanácsot találtam, viszont minden bejegyzésben volt egy de... kezdetű mondat.
Így a szerencsémben bízva próbálkozom.
Azt több helyen is kiemelték, hogy a molyok szeretik a szárított narancsot, így ha elkészültünk próbáljuk légmentesen záródó dobozba tenni. Vagy lakkozással időtállóbbá, és kevésbé étvágygerjesztővé tenni. Én inkább a lakkot választom.


forrás: google.hu

A szisztéma tehát annyi, hogy kenyérszeletelővel, vagy kézzel kb 5 mm vastagságúra felszeleteljük a narancsokat. Két konyhai törlőkendő közé téve kicsit megnyomkodjuk, hogy a lédússága csökkenjen. Majd sütőpapírral bélelt tálcára/tepsire tesszük a fűtőtestre. Naponta forgatva kb 1 hét alatt tökéletes szárazságot lehet elérni.
Sütőben bonyolultabbnak tűnik az elkészítése, így azzal most nem próbálkozom. Elektromos sütőt kb 60 fokra kell előmelegíteni, és a felkarikázott narancsot kb óránként forgatva nagyjából 4 óra alatt ki lehet szárítani. Ezt a sütő fogyasztása és a kétes végeredmény miatt sem preferálom. Marad a türelmes forgatás a radiátoron. Plusz az egy hétig érezhető extra narancsillat.
Ha elkészül, jöhet a további dekoráció. Ajtódíszre, pot pourriba...

2012. november 2., péntek

Adventi készülődés - Dekorációs terv

Mára sikerült véglegesíteni a dekorációs ötleteket. Kialakult a koncepció, miszerint narancs-fahéj-étcsoki lesz az idei fő irányvonal, mint illatban, mint színben és formában is.



forrás: pinterest.com

Így a legidőigényesebb (narancs szárítást) ma ünnepélyesen meg is kezdem. A többi részlet kidolgozása szintén elkészült. Össze kell még szednem, és egy szűk hónapom van, hogy el is készítsek mindent a nappali, a karácsonyfa... és az egyéb helységek, zugok, terek dekorálására.

Elsőnek azt gondoltam végig, hogy milyen mélységben szeretném a dekorációt kivitelezni. Ehhez sorra vettem a helységeket:
  • előtér/közlekedő (kicsi, de sűrűn használt rész)
  • háló (tágas, kevés időt töltünk itt)
  • nappali (tágas, sűrűn használt)
  • dolgozó (kicsi, ritkán használt)
  • fürdőszoba (kicsi, relatív kevés időt töltünk itt)
  • konyha (átlagos, sűrűn használt)
 A lakásunk apró méreteit figyelembe véve, nem szeretném túlzsúfolni a lakást. Azt találtuk ki, hogy a "fő útvonalon" hangsúlyozzuk leginkább az ünnep jelenlétét, és a kevésbé látható helyeken inkább nem újítunk (bevált fények, díszek kerülnek elő). Tehát a bejárati rész és a közlekedő az ajtajaival, valamint a nappali az étkezővel lesz a hangsúlyos.

Narancsos angyal ajtódísz (bejárati ajtó) 


 

forrás: pinterest.com


Narancs és fahéj ajtódísz (közlekedő/nappali)


forrás: pinterest.com

Tudom, a képen egy bejárati ajtó szerepel, de én a leghangsúlyosabbá a nappaliba vezető ajtót szeretném tenni. (a lépcsőházat nem szerencsés kidekorálni) A kép előterében függő díszeket pedig narancsból, fahéjból, és egyéb narancsos árnyalatú dekor termékekből képzelem el. Szemet gyönyörködtető és még illatos is.

Étcsoki színű, fodros fenyőszoknya


forrás: pinterest.com

Étcsoki színű asztalterítő (étkező)


Narancs szalvéta+szalvétagyűrű (étkező)


elkészítés: 1, 2

Fahéjas mécsestartó (étkező)



Házi potpourri (étkező)


Leírást lásd később

LW

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...