2012. február 20., hétfő

Műszaki ász, vagyis az én Samsungom előélete

Néhány napja írtam egy igen balszerencsés napról. Még ha nem is volt TIZENHARMADIKA, de péntek volt, és lehet ez okozhatott valami nézeteltérést köztem és az univerzum között.
Na jó! Ez kicsit túlmisztifikált... de néha ilyen is kell! :)
A fenti szösszenet arról akart szólni, ha valaki már végképp elvesztette a fonalat, hogy elhárult minden akadály az új multifunkciós eszközöm érkezése elől! :)
Tudom, lesz aki az alábbi sorok olvasásakor felhördül majd, de én nem profi fotós, vagy telefonközpontos szeretnék lenni, így próbáltam kompromisszumos eszközt választani, ami ha kell, szórakoztat, ha kell készít néhány képet, vagy rendeltetéséhez hűen hívásokat tudok vele bonyolítani.
Ekkor merült fel a kérdés bennem, hogy hova is érkezzen a kütyü. Nem lehet meztelen! Ekkor kezdtem el nézelődni ötletelés gyanánt a legnagyobb, és számomra legszimpatikusabb felületen, az etsy.com-on tárolóalkalmatosságok után kutatva.
Jó néhány ötletet sikerült is elmenteni az Emlékeztető mappába. Megosztok párat Veletek, és mutatom, hogy végül mi is van megvalósulóban. :)
Ennél a telefontartónál leginkább az egyszerűsége tetszett meg. Túl sokat nem ígér, de mégis, nehéz levenni róla az embernek a szemét. Szerintem így kerek ez az egész!

Ennél a tartónál leginkább egy régi emlék a meghatározó. Elsőre nem is telefontartónak mondanám a képen levő alkalmatosságot, mert nekem inkább egy retró szemüvegtok ugrik be. A nagypapámnak volt valami ilyesmi - persze virágok nélkül -, és gondolom az érzelmi kötődést hozta felszínre, e miatt tetszett meg.


A tartó külsejéről nem láttam értelmét a képet prezentálni, mert az alkotó igen szürkére álmodta meg. Semmi dekoráció nincs rajta, ami viszont megtetszett, az a szokatlan anyaghasználat a belső borításnál. Szeretem a csipkét, de egy telefontartónál nem biztos, hogy eszembe jutott volna használni. Viszont jó ötletnek tartom!
Első ránézésre semmi kiemelkedőt nem tudnék mondani erről a telefontartóról. Viszont kicsit továbbgondoltam a mai apró telefonok, és - ahogy az egyik barátnőm hívja az xxl-es táskáját: malaclopó - a meglehetősen nagy táskák fordított arányosságát, lehet, hogy nem jön rosszul egy pánt, ami fehér zászlóként tud funkcionálni, amikor az ember kétségbeesetten kotorászik a táskájában az icuri-picuri zenedoboza után. Lehet, ezért lesz ez a fazon a befutó?!
Egy másik variáció a fülön csíphető tartók közül.
A fentebb vázolt mindent elnyelő női táska miatt lehet jó ez a többfunkciós fazon. Maga a tartó nincs túldesignolva, de a rátett plusz zseb hasznos szolgálatot tud tenni. Legalább a két egymáshoz tartozó elem egy helyen van, nem kell külön zsebet kutatni a táskában, ahol a néha hínárként üzemelő fülhallgató tudna elbújni.

forrás: etsy.com
Ez a bőr telefontartó meglehetősen kilóg a többi közül, de a rendhagyó formája megtetszett. Nem rossz megközelítés plusz zsebekkel ellátni így sem a tartót. Bár elsőre inkább egy zsebkendőtartó ugrik be. Pénzt és bankkártyát nem hinném, hogy ilyen hanyag eleganciával tárolnék.

Ebből is látszik, hogy mennyire nem tudom még eldönteni mi is legyen a jó választás. Nézegetem még csütörtökig a képeket, rajzolok variációkat. Egyet tudok csak biztosan, hogy szürke rózsaszín variáció fog kikerülni végül a kezem közül. Ez a színpárosítás nálam az idei nagy sláger.

Fejben dől el 4. - Azt hiszem, átálltam

Közel három hete tölti ki a mindennapjaimat az egészséges életmódi. Nem mondom, hogy nem merőben eltérő az eddigitől, de lassan már csak úgy érzem, hogy szokás kérdése. Ha az agyam elég gyorsan felejt, akkor igazából bármi lehet még ebből a lendületből.
Bár a hétvégék kihívással teliek, de próbálom nem szem elől veszíteni a célt akkor sem. Még ha épp névnapi finomságokkal kínálnak, vagy egy családi ebéd veszi kezdetét. A klasszikus magyaros köretek kicsit még hiányoznak, de igazán érdekes dolgokat lehet kreálni salátából, répából... csak fűszer kell hozzá, meg egy csipet kreativitás.
forrás: google.hu

Arra viszont rá kellett jönnöm, hogy nincs értelme a megvonásnak, a szögleteskedésnek, mert csak a saját kedvét rontja el az ember.
Banálisnak tűnnek ezek a dolgok, de amíg nem döbbenünk rá, miről is van szó, addig mondhat bárki bármit, úgy sem fogjuk érteni.
Én most már odáig eljutottam az étrend, a kalória kontroll és a torna kapcsán, hogy nagyjából tudom mit engedhetek meg magamnak. Valamint - bár nem vagyok fanatikus - amióta visszatértem a kalóriaszámláláshoz egész máshogy nézek a tányéromra kerülő ételre is. 
Úgy érzem eddig csak sötétben tapogatóztam. Most viszont elindultam valami igazán pozitív felé! :) Bár a tükör még nem azt mutatja, amit szeretnék, de 2 cm alakváltozás már az épp látszik kategória. 
Valamint elővettem olyan régi ruháimat, amiket nagyon szerettem, de elég rég elraktam őket ilyen-olyan indokkal, most viszont legnagyobb meglepetésemre egyre több ismét jó rám. Bár még nem tökéletes.
Torna kapcsán is kezd alakulni a fokozatosság. :) Az első két hétben csak az ugrálókötelet gyötörtem. Most viszont már szükségét éreztem további mozgássornak is, így egy Cindy Crawfordos nagy kedvencet előhalásztam, és nekiálltam az ottani feladatsoroknak. Terveimben a rendszeres napi hasizomgyakorlat szerepel, de majd kiderül! Nem sietek sehova!
Elvégre az életemet formálom át, és nem sprint diétát tartok! :)

2012. február 18., szombat

FW: Mi, lányok

Alapjában véve a továbbított levelek is jók valamire. Ha másra nem, hát arra, hogy az ember egy pillanatra kizökkenjen a napi feladatokból.
Ezért én az ebédem majszolása közben meg szoktam nézni a napi e-mail termést.
Ezt a gyöngyszemet nem tudtam kihagyni, annyira megtetszett. Nem kecsegtet extra szerencsével, nem is hoz átkot a fejünkre, csak egyszerűen megmosolyogtat. :)

 forrás: deviantart.com

"Mi, lányok...
Nagy hullámokat csináltunk kiskorunkban a kádban.
Ha leülünk a fűbe, elkezdjük tépkedni a fűszálakat.

A telefonunkkal szoktunk világítani a sötétben.

Nem értjük hova tűnnek el a ceruzáink, fél pár zoknijaink, csatjaink.

Nem szállunk ki a kádból, míg meleg a víz, mert nem akarunk fázni.

Azt mondjuk hogy úton vagyunk, miközben még el sem indultunk.

Mentünk el úgy egy fájlt, hogy 'fheuksfgkwg' csak mert nem volt kedvünk jobbat kitalálni.

Ha megtetszik nekünk egy szám rongyosra hallgatjuk azt napokig.

Percekig tanulunk, és több órás szüneteket tartunk.

Bepánikolunk, ha egy teszten sorban ugyanazt a betűt karikázzuk.

Nem lógatjuk le az ágyról a lábunkat, nehogy megegyék a szörnyek.

Kiskorunkban a kiürült tusfürdős flakonokkal játszottunk a kádban.

Elalvás előtt mindig megszámoljuk hány órát fogunk aludni.

Bevizezzük a fogkefét, mielőtt fogkrémet nyomunk rá.

Idiótán vigyorgunk, miközben olyat írunk valakinek, ami nekünk tetszik.

Nem értjük, hogy amit kivettünk a dobozból miért nem megy vissza bele.

Fürdés után órákig ücsörgünk a szobánkban törölközőben, csak mert lusták vagyunk felöltözni.

Ha valami ropogósat eszünk elgondolkodunk, hogy mások is ugyanilyen hangosan hallják e.

Reggel amíg csak lehet pizsamában mászkálunk, mert lusták vagyunk felöltözni."

2012. február 17., péntek

Egy lépést se!

Nem tudom milyen csillagállás volt, vagy egy gonosz kis kobold telepedett rám... de már a vicc kategória volt, ami történt.
Végre szabadságos napot tölthettem itthon. El is terveztem, milyen kellemes és pihentető lesz... de épp az ellenkezője lett. Totál kellemetlen, és rohangálós.
Kezdődött azzal, hogy reggel felébredtem, mint amikor dolgozni szoktam menni, és még véletlenül sem tudtam visszaaludni. A sok teendő járt a fejemben, amit jó lenne megcsinálni. Nagy vergődésemben nekiálltam a mai listámat kipipálni. Elég jól haladtam is vele (mosás, teregetés, fürdő kitakarítás), amikor vesztemre leültem a zinternet elé. Gondoltam rákeresek a du-i programra (amit itt posztoltam, hogy elmarad), hogy mégis mikor és hol is lesz pontosan. Ez volt a napom első döbbenete. A havat nem is említem, mint tényezőt, mert az csak később kerül majd terítékre.
Amikor már eleget grimaszoltam a du újratervezése miatt, visszatértem (volna) a napi teendőkhöz. Ekkor a telefonom csörgött. A netshopból hívtak, hogy valami technikai gond van a két napra megrendelt telefonnal, kijavítják, ha ráérek adatokat diktálni. Ezen is túlestem, majd a biztonság kedvvért rákérdeztem a call centeres roppant fiatal hangú ügyintézőre, hogy minden rendben van-e. Megnyugtatólag helyeselt.
Nem telt el fél óra, ismét telefonos forró drótom volt. A munkahelyi végen hátrahagyott kolléganő újságolta, hogy bizony megérkeztek a pólók, amiket rendeltem. (valóban a munkahelyre rendeltem, de speciális munkarend miatt kértem hívást a kézbesítés előtt, ami valahogy elmaradt) A sűrűn eső havat figyelve meditáltam azon, hogy vajon kell-e nekem ma feltétlen a póló? Nem bírtam a hátsómon megülni, így bevágtattam a munkahelyre, és fülig érő mosollyal távoztam. Nagyon tetszik az eredmény. :)
Ha már jövés-menésben voltam, akkor belendültem. Ekkor még úgy volt, hogy megyünk holnap régi, kedves barátokkal kicsit összejövetelezni, és oda már csak nem megy az ember valami indokolatlanul finom ital nélkül, így elsétáltam a boltba, ahol döntésképtelenségem álcázására inkább több variánst választottam.
Újabb egy óra elteltével ismét a telefonomon érkezett egy nem várt, és annyira nem pozitív hír. A barátok sorra mondják le a programot az időjárásra való tekintettel, így a buli sztornó. A második pozitív a sokadik negatívval szemben, hogy a harapnivalónak még nem álltam addigra neki, és nem termeltem egy hadseregnyi adag töltött pogit. :)
Ekkor már úgy voltam vele, hogy ma már biztosan nem fog semmi történni. De nem így lett.
A napi rutinnal lefoglaltam magam, mígnem újra hívott egy "varázsszám" a netshopból, hogy "hát... izé... bigyusz...bicsi-bocsi...tudjuk, hogy d.e. félretájékoztattuk... de mégsincs telefon". Itt már csak a térdemet tudtam csapkodni, és az kattogott a fejemben, hogy ez tuti, hogy nem valami átverés? Ennyi minden egy nap?
Alapjában véve pozitív embernek tartom magam, de a ma történtek alapján úgy érzem, örülök, hogy nagyobb baj nem történt! 
Lehet, hogy túl nagy volt az ózon, vagy pollen, vagy nem is tudom minek a koncentrációja... de nem találok szavakat a mai napra. Így a mára tervezett napló és egyéb apró kiegészítők varrása, díszítése elmaradt. Ilyen hangulatban nem szívesen állok neki alkotó tevékenységnek. De holnap új nap, és számos új lehetőség vár! :)

Feszt-telen

Szolgálati közlemény!
:(

2012. február 14., kedd

Nem épp feszt-telen télen

Kicsit ma hazabeszélek a bejegyzésem kapcsán.
A programajánlót leginkább a gasztronómia kedvelőinek szánom, de ha egy jól menedzselt szervezésről van szó, akkor akár a hivatkozott kézműves portékák is érdekesek lehetnek.
Tehát a hétvégi prog.: Toros és pálinkafesztivál Székesfehérváron 2012. 02. 16-19.
Azt hiszem mi kollektíven meglátogatjuk. Már csak a hangulatért is. A fehérvári belváros, ha megtelik árusokkal, és kifőzdékkel, van egy igen jellegzetes és bájos hangulata. Sőt... ha a jelen lévő emberek még pálinkát is kortyolgatnak, akkor a mosoly is kötelező elem lesz. :)

2012. február 13., hétfő

V, mint Bálint! :)

Gondolom senki sem lepődött meg azon, hogy ma a Valentin napról, mint jelenségről én is megemlékezem. Volt, amikor az életemnek jelentősebb részét képezte, de akkor más dolgokról is eltérően vélekedtem a mostani álláspontomhoz képest.

Szó nélkül nem tudom hagyni, bár én túl nagy jelentőséget nem tulajdonítok neki. Ahogy a szeretet ünnepe kapcsán, így a szerelmesek ünnepe kapcsán is ugyanúgy gondolom, nem csak azon az egy napon kell hangzatosan, látványosan, esetleg közösségi szinten még meg is osztva szeretnünk egymást. "Legyen minden nap karácsony!" Én ezt vallom.
Ennek ellenére persze nem ítélem el, aki sokkal jobban rákészül erre a napra.
És ha már készülődés, akkor akár néhány perc szünetet is tarthatunk, és egy kicsit elvonatkoztathatunk a mindennapoktól. Keresgéltem Valentin napos játékokat. Meglepetésemre elég sokat találtam. Az alábbi kettő nem túl cukormázas, de kikapcsolódni tökéletes. Ha van kedvetek, klikkeljetek. :)
A fentiekhez még annyit jegyeznék meg, hogy egy pezsgő azért biztos nálunk is pukkanni fog, néhány csók is elcsattan..., de ajándékoknál én sokkal fontosabbnak érzem, hogy minden nap azzal a tudattal kelhetek fel, hogy mellettem van a FÉRFI, és engem szeret!

2012. február 12., vasárnap

Farsangi fánk szerintem

Bár étel recepteket még nem nagyon posztoltam, de ha február van, akkor farsang. A főzésben is próbálok tudatos, ám finom dolgokat készíteni. Azokat a recepteket általában elkerülöm, ami úgy kezdődik, hogy bő olajban kisütjük. A fánk eddigi tanulmányaim szerint ilyen módon készül. Az ízét szeretem, de az elkészítéshez felhasznált nagy mennyiségű olajtól futkos a hideg a hátamon, így nagyon megörültem, amikor a kezembe nyomta egy kolléganőm az alábbi receptet.



Töltött fánk sütőben sütve

Fánk hozzávalók:
2 dl tej
20 g élesztő
1 ek porcukor
300 g rétesliszt
1 tojássárga
csipet só
30 g vaj

Töltelék hozzávalók:
250 g túró
100 g mazsola
1 ek porcukor
1 cs vanilincukor
2 tojássárga

Elkészítés:
1 dl langyos tejbe keverjük bele a szétmorzsolt élesztőt, és a porcukrot. Langyos helyen futtassuk fel. A lisztet, a felfuttatott élesztőt, a tojást, a sót, a vajat keverjük össze. A maradék tejet apránként adjuk hozzá, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Langyos helyen duplájára dagasztjuk. Ha ezzel megvagyunk, lisztezett deszkán ujjnyi vékonyságúra nyújtjuk, és pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. További 10 percet hagyjuk állni, hogy dagadhasson még. (Tölteléknek tehetünk bele gyümölcsízt, vagy az alábbi túrós tölteléket.)
Amíg dagad a kiszaggatott tészta, elkészítjük a túrós tölteléket. Az áttört túrót keverjük össze a tojásokkal, a mazsolával, a porcukorral és a vanilincukorral. Fele mennyiségnyi kiszaggatott tésztára tegyünk tölteléket, majd fordítsunk rá egy töltetlent. A széleit kicsit nyomkodjuk össze. Tegyük a fánkokat kivajazott tepsire, egymástól legalább 2 cm távolságra, előmelegített forró sütőben kb 10 percig süssük erős lángon. Ha elnyerte a formáját, még kis hőfokon süssük aranybarnára.

Megvalósítás: Csingiling

Arra a napra ébredtem, amikor megint elővehetem a varrógépemet, és a végeredmény sikerében bizakodva állok neki a ténykedésnek.
Íme a kiválasztott modell

A csingiling jelmezt minimál költségvetésből is ki lehet hozni. Így döntöttünk környezettudatosság, és az egy napnyi jelentőség miatt. A "megrendelő" szállította hozzá a különböző zöld anyagokat, vettünk cérnát, és cipzárt, és nekiálltam tervezni.
A mellékelt kép a varrási folyamat alatt készült. Tekintve, hogy maga az ünnepség még több, mint 1 hét múlva lesz, így "természetes környezetében" nem tudok képet mellékelni.


Teljesen önállóan még sose terveztem jelmezt, de nagyon megtetszett. Bár a modell nem volt túl bonyolult, viszont szerintem elég mutatós lett. A vállfán függő ruha annyira nem adja vissza, hogy mit is sikerült kreálni, de majd ha birtokba veszi G, egész másmilyen lesz. (a leveleken levő erezet a képen nem látszik, mert már nincs időm az apró gyöngyöket felvarrni, marad valami holnapra is)
Tanulságot annyit tudok levonni, hogy a gyerekruha, jelmez, kiegészítő... bármi készítése még mókásabb, mint a felnőtt ruháké, mert apró és bájos.
Nagyon élveztem a tegnapi napot. Azt hiszem nem ez volt az utolsó jelmez, amit valaha készítettem! :)

2012. február 8., szerda

Küldetés: Csingiling

Kaptam ma egy felkérést egy igazán izgalmas esemény kapcsán. Bár az esemény nem rólam szól, de szinte már a magaménak érzem. :)
Ugyanis a hétvégén nálunk "táborozó" kishölgy megálmodta magának, hogy ő Csingiling (leánykori nevén Tinkerbell) szeretne lenni a jövő heti óvodai farsangon.
 forrás: google.com

Így ma meglehetősen nagy mennyiségű adatgyűjtésbe, ízlésvizsgálatba és tervezésbe kezdtem. Egyenlőre csak gyűjtöm az infókat. Mailt kérdéshalmazzal elküldtem. Holnap körvonalazódik az igény. Pénteken bevásárlás, és talán varrás. Szombaton befejezés. :)
Szeretném majd képekkel illusztrálni, hogy lássátok miről is beszélek. Jó móka lesz! Már most várom.

2012. február 6., hétfő

Fejben dől el 3. - Döbbenet

Rá kellett ma valamire döbbennem, ami sok mindenre magyarázatot ad az általam újonnan felvett szokások kapcsán.
Régen sokkal fegyelmezettebb voltam táplálkozás, nem pedig EVÉS kapcsán.
Tegnap este még vázlatosan felírtam, hogy melyik reggel mit is fogunk enni egészségesen, ebédidőben pedig megnéztem ezek kcal tartalmát. A reggelikkel nem is lesz gond,eddig is kb helyesen étkeztünk (többségében gyümölcs salátát), viszont amikor tovább lapozgattam a táblázatot rájöttem, hogy bizony, amiket én átlagos élelmiszereknek gondoltam energiaszegénység szempontjából nem indokolt. :( 
Én csak ajánlani tudom, lehet néha nem árt áttanulmányozni, mert igen érdekes meglepetéseket tartogat. Ha pedig nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, akkor az ellen tenni kell valamit, és egy rossz szokást valami újba átfordítani.
Mennék is már tornázni, de még vendéget várunk. Addig nem akarok átöltözni, meg a lakást átrendezni.
(...) 
Vendégség kipipálva, torna szintén. :) Jó érzés túl lenni a kezdeti lendülethiányon.
Bár még csak kb 24 óra telt el az aktív életmódváltásból, de egyre több építő jellegű gondolat jut eszembe, hogy miket is felejtettem el az elmúlt évek során, ami előtte magától értetődő volt.
Ahogy a filozófia tanár mondta anno a fősulin, amíg az embernek nincs rendben a lelkivilága, addig a testét puha védőrétegbe csomagolja. 
Mostanra jutottam el egy olyan szintre az életemben, hogy feketének látom a feketét, és fehérnek a fehéret. Ami megnyugvással, és talán erővel is tölt el. Így biztosan lesz energiám visszabillenni az egészséges kerékvágásba is! :)

2012. február 5., vasárnap

Fejben dől el 2. - Egészséges reggeli!

A bejegyzés néhány napot késett, de nyomós okom volt rá. (az előző bejegyzésből is kiderül, hogy baba felvigyázós hétvége volt nálunk mindenféle extra programmal)
Az életmódváltást annyira sikerült fejben eldönteni, hogy folyamatosan próbálom csiszolgatni a látottakat, hallottakat és olvasottakat.
Az alapelhatározás az volt, hogy rövidebb távokban próbálgatok mindenféle kúrákat. Ezzel az a gondom támadt, hogy a legtöbb egysíkú, és ha egy ideig szigorúan be is tartom, el fog fogyni a lendület az ingerszegénység miatt. Viszont semmi sincs veszve! :) A héten rátaláltam egy igen ígéretes, ám nem túl gyors módszerre, ami nagyon megtetszett.
Már az elnevezései is! Szinte kedve támad az embernek azonnal belefogni. :) A leírást, ami engem inspirált itt találjátok.
Elég random módon étkezem, amit én is tudok nagyon jól, hogy nem jó, de ha valamit nem tematikusan tervezek meg, akkor nálam mindig a kapkodást, és keszekuszaságot eredményezi. Erről kell leszoknom mondjuk a következő három évben! :) Ezért is tetszik ez az életmódváltó szisztéma.
Az első héten a reggeli, a következős az ebéd... és így tovább az összes étkezés. De hetente csak egy átalakítása. Az elmúlt egy hét is hozott némi eredményt, de nem tett boldoggá. Folyton hiányérzetem volt, és nem látom értelmét, ha a gondolataim a meg nem evett ételek körül forognak, így nagyon örülök, hogy ezt a módszert megtaláltam. Menülistát mindig szívesen írok, sőt a mocorgáshoz még táblázatot is készítek, amit a bejárati ajtónk belső felére (amit üzenőtáblának használunk) ki is fogok biggyeszteni! Ez biztos fog ösztönözni, és folytatom az ugrálókötelezést most már sokkal tudatosabban! 

Megyek is egészséges reggelit csomagolni! :)
Plusz ötlet: régen sokat foglalkoztam az ételek tápanyag és energia értékeivel, lehet,  hogy előkapom újra a kalória táblázatomat! :) Sokat tud segíteni, hogy még eredményesebb legyek!

Kincskereső a lakásban

Elmúlt a hétvége, és vele együtt a téli kalandozás is. Aki esetleg hasonló meglepetéssel készülne akár kislánynak vagy kisfiúnak, én mindenképp ajánlani tudom.
Nálunk nagy sikert aratott. Persze a leányzóhoz volt mérve a versikék stílusa és bonyolultsága, de szerintem az igen sokat elmond, hogy amikor a szülők jöttek érte, akkor leginkább elbújni szeretett volna. Merthogy, aki nem látszik, az nincs is ott! :)
A hétvégi elszámolás tehát így néz ki:
a papucs dekorációját megterveztük, befejeztük
az öltöztetős babákat kivágtuk, kipróbálgattuk
a színezők nagy részét kiszíneztük
a mese dvd-t pedig elalvás előtt megnéztük.
Törhetem a fejem a következő turpisságon, mert G már most bejelentkezett egy nappaliban sátorozós-felderítő hétvégére. Haladékot annyit kaptam, hogy "legkésőbb, amikor fürdőruciban lehet lenni". Végül is van röpke négy hónapom. :)

2012. február 3., péntek

Disney

A mai nap kicsit rövidre sikerült munka szempontjából. A (szerencsére nem létező) hóra való tekintettel délben mindenkit hazaengedtek, így igazán volt időm felkészülni a hétvégére. 
Holnap reggel még egy gyors bevásárlás vár rám, és indulhat a baba pesztra. :)
Ilyen tekintetben végeztem ma az utolsó simításokat a kincskeresős játékon, meg a hétvégi menüt is végiggondoltam, bevásárló listát írtam, amikor eszembe jutott, hogy egy valamivel nem számoltam. Oké, hogy van jó pár mese dvd-nk, de sokkal hangulatosabb, ha egy felnőtt a saját hangján olvassa fel a mesét a lukrónak ebéd utáni sziesztakor, vagy esti lefekvéskor. Így jutott eszembe, hogy ma mesekönyvekről írok Nektek.
Nálam a favorit mindig is a Disney volt. Nem tudom, hogy miért? Talán anya hangján csengett olyan mesésen, vagy tényleg annyira jól illusztrált alkotások voltak, amin én felnőttem, de mindig jó érzéssel tölt el, és fel is tölt, ha egy Disney klasszikus kerül a kezembe.
Kedvcsinálónak egy lista a Disney megfilmesített, vagy könyvben megjelent művekből, amikből a hétvégén én is fogok mazsolázni a kis törpillával. :)

Aladdin
Aladdin és Jafar
Aladdin és a tolvajok fejedelme
A három muskétás
A kincses bolygó
Alice csodaországban
A kis hableány
Bár tudom, a történet alapja nem túl vidám, de a Disney által megálmodott képi elemek szerintem minden kislányt magukkal ragadnak. Úszni a víz alatt, királylányosnak lenni, és még a "víz is ringat" :) Visszahozza a nyári emlékeket. Most pedig itt van a lehetőség, hogy én adjam tovább, és meséljem el úgy, hogy a kisasszonynak - aki jönni fog hozzánk - ugyanolyan jóleső érzés legyen majd visszagondolni erre a mesére, és a saját élményei bármikor felvidítsák.
A kis hableány - A tenger visszavár
A kis hableány - A kezdet kezdete
A kőbe szúrt kard
A legelő hősei
A mentőcsapat
A Robinson család titka
A róka és a kutya
Atlantisz
Atlantisz - Milo visszatér
A Notre Dame-i toronyőr
A Notre Dame-i toronyőr - A harang rejtélye
A dzsungel könyve
Bambi
Csipet csapat
Ez a mese inkább sorozatként él a fejemben, de valamint anno elindított bennem.  Minden karaktert lehetett valamiért szeretni. És arra határozottan emlékszem, hogy szinte tátva maradt a szám, amikor egy konzervdobozból, pár kiszuperált kacatból, és némi cérnából működő kütyüket raktak össze. Persze, akkor is éreztem, hogy ez enyhe írói túlzás, de azt hiszem abból a szempontból meghatározó volt, hogy elkezdtem kézműves dolgokkal foglalkozni. Bár mára más irányt vett az alkotási vágyam, de volt köze hozzá! :) Ez akár még mást is inspirálhat.
Csingiling
Csingiling és az elveszett kincs
Csipkerózsika
Dínó
Donald kacsa
Dumbó
Elveszett birodalom
Egy bogár élete
Goofy
Hamupipőke
Hercegnő és a béka
Herkules
Hófehérke és a hét törpe
Kacsamesék
Kim Possible
L'ecsó
Lilo és Stitch
Amikor ez a mese megszületett, már nem voltam épp hátulgombolós, de akár még ma is leülök szívesen mesét nézni. Órákra való készülés között igazán belefért egy mese is néha. A Lilo és Stitch elég sokat vállal, mint mondandó, de mégis észrevétlenül teszi. Más világ, amit bemutat. Kicsit olyan, mint karácsony környékén az Igazából szerelem, csak ez egy nyári adaptáció. Megfoghatatlan, és nehezen magyarázható, de olyan dolgokat képvisel, ami engem jól eső érzéssel tölt el.
Lilo és Stitch - Csillagkutyabaj
Macskarisztokraták
Mickey egér
Mulán
Mackótestvér
Micimackó
A legnagyobb klasszikus a világon (nekem). Talán három éves lehettem, amikor megkaptam könyv formában. Mára már rongyosra lapoztam, de még mindig kiemelt helyen van a szüleimnél a régi szobámban a könyvespolcon. Ismerem minden illusztrációját - volt időszak amikor a képeket én is rajzolgattam belőle és még a szobámat is díszítettem vele -, talán ez az a történet, ami számomra a gyerekkort írja le. Mit, hogy lát egy kisgyerek. Mindannyian voltunk Róbert Gidák... Legalább is remélem. :)
Némó nyomában
Nincs több suli
Olivér és társai
Oroszlánkirály
Oroszlánkirály - Simba büszkesége
Oroszlánkirály - Hakuna Matata
Pán Péter
Pán Péter - Visszatérés Sohaországba
Pocahontas
Pinokkió
Robin Hood
Szépség és a szörnyeteg
Szörny Rt
Susi és Tekergő
Toy Story
Tarzan
Timon és Pumba a Föld körül
Volt
Verdák
Vadkaland
Wall-E
101 kiskutya

Kép a hétvégével kapcsolatosan később. :)

LW

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...