2013. február 22., péntek

DIY - Füzér

Több lakberendezési magazinban láttam már girlandokat. Néhol ünnepekkor, másutt a hétköznapok színesebbé tételére alkalmazták.

Nekem egy kicsit rendhagyó ötletem támadt. Van a lakótérnek egy olyan része, amiről annyira nem veszünk tudomást. Én személy szerint még nem láttam, hogy túl sokszor taglalták volna magazinokban, vagy inspirációs oldalakon a mellékhelyiséget



kép forrása: pinterest.com


Valamiért ez egy olyan néhány négyzetméter, amiről nem igazán veszünk tudomást. Totálisan csak a funkcionalitása érvényesül.
Én viszont nem szeretem, ha valami "csak úgy" van. Miért kellene komornak lennie?
Ezért döntöttem úgy, hogy feldobom picit. Bár a 0,9*1,2 m túl sok lehetőséget nem adott, és világmegváltó terveim nem is voltak, de készítettem a helyiség burkolatával és polcának színeivel harmonizáló girlandot.
Ha esetleg megtetszik, készítettem néhány képet, ami az elkészítés menetét mutatja be.


Első lépésként megterveztem a girland méretét, amit az előzőleg elkészített pompomokhoz arányosítottam. Majd kiszabtam, és megvarrtam.




Utána szabtam ki ferdepántnak való anyagot. Mivel nem volt épp kéznél megfelelő méretű, így két részt kellett összevarrnom. Ez után a vasalási fázis következett. Lényegében az anyag negyedébe kellett éleket vasalnom.




Miután kifordítottam a girlandokat, szintén éleket vasaltam rá. Majd felerősítettem a pompomokat is.



Utolsó lépésnek már csak a ferdepántra való rögzítés maradt.


Így néz ki, amikor már a helyén van.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LW

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...