A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tartó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tartó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 3., csütörtök

DIY - Made in China

Ha már sajátkezű készítésre adom a fejem, akkor jobb szeretek az alapoktól mindent magam kezdeni. Néhány nappal ez előtt viszont belebotlottam egy olyan jó kis alapanyagba, amit kár lett volna kihagyni. Így került hozzám két rózsamintás bambusz tároló. Citromsárga és rózsaszín volt a mintája, ami az én piros-fekete-fehér tónusaimhoz nem igazán passzol. De pont azért vettem meg, mert átalakításra hívogató volt a felépítménye.
Túl sok mindent nem kellett rajta alakítani, csak a két elemet összekötni egy-egy elemmel és pirosas-bordós színűre festeni, mint anno a képkereteimet, és az üzenőtáblát is.


2012. február 20., hétfő

Műszaki ász, vagyis az én Samsungom előélete

Néhány napja írtam egy igen balszerencsés napról. Még ha nem is volt TIZENHARMADIKA, de péntek volt, és lehet ez okozhatott valami nézeteltérést köztem és az univerzum között.
Na jó! Ez kicsit túlmisztifikált... de néha ilyen is kell! :)
A fenti szösszenet arról akart szólni, ha valaki már végképp elvesztette a fonalat, hogy elhárult minden akadály az új multifunkciós eszközöm érkezése elől! :)
Tudom, lesz aki az alábbi sorok olvasásakor felhördül majd, de én nem profi fotós, vagy telefonközpontos szeretnék lenni, így próbáltam kompromisszumos eszközt választani, ami ha kell, szórakoztat, ha kell készít néhány képet, vagy rendeltetéséhez hűen hívásokat tudok vele bonyolítani.
Ekkor merült fel a kérdés bennem, hogy hova is érkezzen a kütyü. Nem lehet meztelen! Ekkor kezdtem el nézelődni ötletelés gyanánt a legnagyobb, és számomra legszimpatikusabb felületen, az etsy.com-on tárolóalkalmatosságok után kutatva.
Jó néhány ötletet sikerült is elmenteni az Emlékeztető mappába. Megosztok párat Veletek, és mutatom, hogy végül mi is van megvalósulóban. :)
Ennél a telefontartónál leginkább az egyszerűsége tetszett meg. Túl sokat nem ígér, de mégis, nehéz levenni róla az embernek a szemét. Szerintem így kerek ez az egész!

Ennél a tartónál leginkább egy régi emlék a meghatározó. Elsőre nem is telefontartónak mondanám a képen levő alkalmatosságot, mert nekem inkább egy retró szemüvegtok ugrik be. A nagypapámnak volt valami ilyesmi - persze virágok nélkül -, és gondolom az érzelmi kötődést hozta felszínre, e miatt tetszett meg.


A tartó külsejéről nem láttam értelmét a képet prezentálni, mert az alkotó igen szürkére álmodta meg. Semmi dekoráció nincs rajta, ami viszont megtetszett, az a szokatlan anyaghasználat a belső borításnál. Szeretem a csipkét, de egy telefontartónál nem biztos, hogy eszembe jutott volna használni. Viszont jó ötletnek tartom!
Első ránézésre semmi kiemelkedőt nem tudnék mondani erről a telefontartóról. Viszont kicsit továbbgondoltam a mai apró telefonok, és - ahogy az egyik barátnőm hívja az xxl-es táskáját: malaclopó - a meglehetősen nagy táskák fordított arányosságát, lehet, hogy nem jön rosszul egy pánt, ami fehér zászlóként tud funkcionálni, amikor az ember kétségbeesetten kotorászik a táskájában az icuri-picuri zenedoboza után. Lehet, ezért lesz ez a fazon a befutó?!
Egy másik variáció a fülön csíphető tartók közül.
A fentebb vázolt mindent elnyelő női táska miatt lehet jó ez a többfunkciós fazon. Maga a tartó nincs túldesignolva, de a rátett plusz zseb hasznos szolgálatot tud tenni. Legalább a két egymáshoz tartozó elem egy helyen van, nem kell külön zsebet kutatni a táskában, ahol a néha hínárként üzemelő fülhallgató tudna elbújni.

forrás: etsy.com
Ez a bőr telefontartó meglehetősen kilóg a többi közül, de a rendhagyó formája megtetszett. Nem rossz megközelítés plusz zsebekkel ellátni így sem a tartót. Bár elsőre inkább egy zsebkendőtartó ugrik be. Pénzt és bankkártyát nem hinném, hogy ilyen hanyag eleganciával tárolnék.

Ebből is látszik, hogy mennyire nem tudom még eldönteni mi is legyen a jó választás. Nézegetem még csütörtökig a képeket, rajzolok variációkat. Egyet tudok csak biztosan, hogy szürke rózsaszín variáció fog kikerülni végül a kezem közül. Ez a színpárosítás nálam az idei nagy sláger.

2012. január 16., hétfő

Rendszerezés 1.

Nem is tudom, hogy mi jött rám mostanában. Nem is a napokban, hanem inkább az elmúlt hónapokban... Amit lehet valamilyen módon megpróbálok megregulázni, dobozba, vagy kosárba rendezni.
Ettől függetlenül sikerült rálelni egy igen praktikus DIY (do it yourself) praktikára, amit remélem holnap lesz is időm kipróbálni.
A lényege, hogy kell egy üres flakon, amit szabásminta alapján mintásra szétvágunk, és dekoráljuk kedvünkre, majd rendezett módon tárolhatjuk benne az "éhes" elektronikai kütyünket.
Az eredeti bejegyzés ugyan angol, de a képek nagyon jól bemutatják a fázisokat, mit is kell tenni. Én arra gondoltam, hogy nem textillel próbálkozom elsőre, hanem inkább dekupázsos szalvétatechnikával. Majd beszámolok a tapasztalataimról. Csak legyen végre elegendő időm! :)

LW

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...