A mai bejegyzés nem fog tartalmazni túl sok tanácsot, ötletet, kritikát, ez amolyan csak úgy szösszenet lesz.
Bár nagyon sok téma eszembe jutott ma - amiket idei hasznos fogadalmamhoz hűen -, amit fel is írtam a határidő naplómba, de úgy döntöttem, kell néha ilyen személyes jellegű bejegyzés is.
Egy mai jelenség juttatott sok mindent az eszembe. A munkahelyemen történt meg egymás után háromszor is egy igen hasonló helyzet. (történetünk hősei nem kitalált személyek, de a személyiségi jogok figyelembe vétele miatt adataik nem kerülnek kiszivárogtatásra, a valósággal bárminemű egyezés csak a véletlen műve lehet :) - szolgálati közlemény) Hivatalos ügyben beszélgetésbe elegyedtem egy kolléganővel/barátnővel/sorstárssal (kinek, hogy tetszik jobban). Amikor tisztáztuk a felmerült szakmai kérdést, picit személyesebb hangvételre tereltem a beszélgetést. A végére az jött ki a beszélgetésből, hogy mennyire rossz, hogy távol vagyunk egymástól, és hogy mennyire csak a munkára és a szakmaiasságra koncentrálunk, nem is marad egymásra idő. (persze, értem én, hogy a munkahelyen dolgozni kell, de két kedves szó mindenkinek jól esik - szerk.) Azzal, hogy személyes, érdeklődő (és nem érdek!) kérdést is feltettem, mindhárman igencsak meglepődtek. Pedig jó viszonyban vagyunk, de az utóbbi idők viharai mindenkit megtépáztak kicsit, és jól esett nekik az önzetlen kíváncsiság.
A mai nap konklúziójaként leszűrtem, hogy jó néha egy pillanatra megállni, és megpróbálni más szemszögből vizsgálni a dolgokat. Mert néha egy kedves szó sokat tud lendíteni az ember napján. Főleg, ha az jó időben érkezik, szinte felér egy öleléssel is! :)
És ha már ilyen jól ment a munkahelyen, akkor itthon sem hagyhattam ki. Édes Egyetlenemet is megölelgettem. Amikor pedig elaludt mellettem, betakargattam, és egy puszi kíséretében - bár aludt már - szép álmokat kívántam Neki!
forrás: deviantart.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése